HTML

2010.11.30. 05:11 sandras

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a01.László Krisztina

1.    Ön bekapcsolódik egy grafikai stúdió munkájába, akik felkérést kapnak egy dokumentumfilm elkészítésére „Írástörténeti emlékek” címmel. Ön részt vesz az anyag összeállításában, és segít a történeti rész megírásában. Mutassa be, hogy melyek voltak az írás megjelenésének első helyszínei, és milyen típusú írásrendszereket alkalmaztak! Röviden jellemezze ezeket az írásmódokat és megfejtési kísérleteket. Vázolja fel, hogyan alakult ki a latin betűs írásmód, mi a jelentősége, és hogyan terjedt el! Prezentálja az anyaggyűjtési és szerkesztési munkafolyamatot a megrendelő felé!
Információtartalom vázlata
−    Mezopotámia írástörténeti emlékei
−    Egyiptom írástörténeti emlékei, írásmódja, az írásrendszer megfejtői
−    A föníciai írásrendszer kialakulása és elterjedése
−    A görög és a római birodalom írástörténeti emlékei, könyvtárak
−    Más népek írástörténeti emlékei
−    Korszerű anyaggyűjtési és prezentációs technikák

a02. Rozgonyi Krisztina

2.    Ön részt vesz egy stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy grafikai album megszerkesztésére „A kézzel írott könyv” címmel. Ön írja a könyv sajtóanyagához a szöveget, és segítséget nyújt a könyv magyar vonatkozásainak összeállításában. Soroljon fel és röviden jellemezzen ismert kódexeket! Mutassa be a kódexek elkészítésének sajátosságait. Vázolja fel, hogyan, milyen magyar kódexekeket jelentetne meg az albumban!
Információtartalom vázlata
−    A kódexek kialakulása, jelentősége
−    Formai jellegzetességei, alapanyaga és elkészítési technikája
−    A legfontosabb kódextípusok példákkal
−    A kódexekben alkalmazott betűk és betűtípusok
−    Magyar kézzel írott könyvtörténeti emlékek
−    A kézzel írott betű, a kalligráfia jelenléte a kortárs tervezésben

a03. Baráth Adél

3.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy kiállítás promóciós anyagainak megtervezésére „Gutenberg galaxis” címmel. Ön írja a katalógus bevezető szövegét, és segítséget nyújt a kiállítás magyar anyagának összeállításában. Foglalja össze, miért fontos a könyvnyomtatás feltalálása, és melyek a Gutenberg által alkalmazott technika jellegzetességei! Soroljon fel és röviden jellemezzen ősnyomtatványokat! Vázolja fel, hogyan prezentálja az anyaggyűjtési és szerkesztési munkafolyamatot a megrendelő felé!
Információtartalom vázlata
−    A könyvnyomtatás feltalálásának jelentősége
−    A gótbetű kialakulása, formai jellegzetességei, fajták és betűtípusok
−    A Gutenberg Biblia és az első ősnyomtatványok formai elemzése, bemutatása
−    A magyar nyomdászat kialakulása, első magyar nyomdatörténeti emlékek
−    A könyvnyomtatás hagyományos technológiájának megjelenése a kortárs alkalmazott grafikai műfajokban
−    Korszerű anyaggyűjtési és prezentációs technikák

a04. Szuhai Noémi

4.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy dokumentumfilm elkészítésére az „Az antikva betű története” címmel. Ön írja a film sajtóanyagához a szöveget, és segítséget nyújt a film magyar vonatkozásainak összeállításában. Foglalja össze a reneszánsz, a barokk és a klasszicista betűtervezés és tipográfiai tervezés jellegzetességeit! Soroljon fel, és röviden jellemezzen minden időszakhoz kapcsolódóan híres alkotókat és alkotásokat! Vázolja fel, hogyan, milyen nyomtatványokban használunk antikvákat, és milyen újabb betűtervezési, betűalkalmazási tendenciák vannak!
Információtartalom vázlata
−    A reneszánsz antikva kialakulása, formai jellegzetességei, tervezők és betűtípusok
−    A barokk antikva kialakulása, formai jellegzetességei, tervezők és betűtípusok
−    A klasszicista antikva kialakulása, formai jellegzetességei, tervezők és betűtípusok
−    Magyar vonatkozások: antikva betűtervezők és betűtípusok
−    Az antikva betűtípusok legfontosabb felhasználási területei a kortárs alkalmazott grafikai tervezésben
−    A tipográfiai mértékrendszer kialakulása és alkalmazása

a05. Vadász Dóri


5.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy interaktív oldal megtervezésére „Könyvművészet” címmel. Ön írja a bevezető szövegét, és segítséget nyújt az oldal anyagának összeválogatásában. Röviden ismertesse a nyomtatott könyvekben az illusztrációk és a tipográfia kapcsolatának összefüggéseit a reneszánsztól napjainkig, technikai és stiláris szempontok szerint! Mutassa be a kortárs anyaghoz az anyaggyűjtés szempontjait!
Információtartalom vázlata
−    Az anyaggyűjtés szempontjai, munkamódszerei
−    Az ipari nyomdatechnikák rövid története
−    Fametszetes illusztrációk
−    Rézmetszetes illusztrációk
−    A könyvművészeti mozgalmak rövid áttekintése, alkotók, célok, munkamódszerek
−    A kortárs könyvművészet néhány példája

a06. Szikszai Noemi


6.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy kiállítás promóciós anyagainak megtervezésére „Grafika a századfordulón” címmel. Ön írja a katalógus bevezető szövegét, és segítséget nyújt a katalógus anyagának összeállításában. Foglalja össze a századforduló legfontosabb művészeti stílusait és a grafikai tervezés jellegzetességeit! Soroljon fel és röviden jellemezzen minden stílushoz, helyhez kapcsolódóan híres alkotókat és alkotásokat! Vázolja fel, hogyan prezentálja az anyaggyűjtési és szerkesztési munkafolyamatot a megrendelő felé!
Információtartalom vázlata
−    A litográfia feltalálásának jelentősége a művészi képalkotásban
−    A művészposzterek megjelenése Európában, alkotók, megbízók
−    Anglia és Glasgow szerepe a modern grafikai tervezésben, teóriák és alkotók
−    A bécsi szecesszió világa, alkotók, legfontosabb grafikai művek
−    A szecessziós képalkotás sajátosságai
−    Korszerű anyaggyűjtési és prezentációs technikák


a07. Diósi Máté


7.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy tervezőgrafikai kiállítás összeállítására „Az avant-garde üzenete” címmel. Ön részt vesz a szervezésben és a prospektus grafikai tervezésében, amelynél azt kérik, hogy a konstruktivista grafikát modernizálva alkalmazza. Mutassa be az avant-garde megjelenési helyeit, kialakulásának okait, legfontosabb alkotóit! Szemléltesse, miben hatott a futurizmus, a szuprematizmus, a konstruktivizmus a tervezőgrafikára! Ismertesse a korszak tipográfiai tervezésének sajátosságait, és hogy ezt hogyan alkalmazná a kortárs tervezésben!
Információtartalom vázlata
−    Az avant-garde szellemisége, anyaggyűjtési szempontok
−    A futurista könyv és betűalkalmazás jellegzetességei
−    A holland de Stijl hatása a tervezőgrafikára, magyar vonatkozások
−    Az orosz konstruktivista grafika kialakulása, hatása
−    A szuprematista képalkotás elmélete
−    Fotó- és képhasználat a konstruktivista és a kortárs kiadványokban

a08. Nagy Kincső

8.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy interaktív CD anyagának megtervezésére „A Bauhaus és a funkcionalizmus kialakulása” címmel. Ön készíti el az anyag tipográfiai tervét, és azt a feladatot kapja, hogy önálló prezentációban mutassa be a megrendelőnek a magyar vonatkozásokat. Foglalja össze a korszakra jellemző betűtervezés, grafikai és tipográfiai stílus jellegzetességeit! Soroljon fel, és röviden jellemezzen tervezőgrafikai munkákat, nemzetközi és magyar alkotókat! Vázolja fel, hogyan, milyen nyomtatványokban használunk groteszk betűket, és milyen újabb betűtervezési, betűalkalmazási tendenciák vannak!
Információtartalom vázlata
−    A kortárs tervezőgrafikában a groteszk betűk alkalmazási lehetőségei
−    A modern stílus kialakulása a tipográfiában
−    A húszas évek legfontosabb groteszk betűi, tervezők és betűtípusok
−    A Bauhaus kiadványai, tervezők és munkamódszerek
−    Magyar származású alkotók és munkásságuk
−    Fotó- és képhasználat a konstruktivista kiadványokban


a09. Vadász Dóri


9.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy dokumentumfilm anyagának összegyűjtésére „A kereskedelmi grafika” címmel. Ön részt vesz az anyaggyűjtésben, és segítséget nyújt a film magyar anyagának összeállításában. Foglalja össze a kereskedelmi grafika sajátosságait! Soroljon fel és röviden jellemezzen az induló időszakhoz kapcsolódóan híres alkotókat és alkotásokat! Mutassa be a legfontosabb magyar vonatkozásait! Prezentálja a megbízó felé a kortárs kereskedelmi grafika jellegzetességeit, működési mechanizmusait!
Információtartalom vázlata
−    A kereskedelmi grafika kialakulása Európában
−    A kereskedelmi grafika kialakulása Amerikában
−    A kereskedelmi grafika kialakulása Magyarországon
−    A kereskedelmi grafika sajátosságai, hagyományos és kortárs médiumai
−    A kortárs kereskedelmi grafika működési mechanizmusai, ügynökségek, alkotók
−    Korszerű anyaggyűjtési és prezentációs technikák


a10. Ulrich Ákos


10.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy könyv anyagainak megszerkesztésére „Az internacionális stílus a grafikában” címmel. Ön írja a bevezető szöveget, és segítséget nyújt a könyv anyagának összeállításában. Ismertesse a svájci tipográfiai stílus legfontosabb alkotóit és stílusukat, munkamódszerüket! Vázolja fel, hogyan és miért hatott a világ tervezőire ez a tervezői módszer! Mutassa be a posztmodern korszakot legfontosabb alkotóival és munkáikkal!
Információtartalom vázlata
−    Az anyaggyűjtés és a prezentáció szempontrendszerei
−    A svájci tipográfiai stílus legfontosabb alkotói
−    Az internacionális stílus legfontosabb alkotói
−    A posztmodern stílus legfontosabb alkotói
−    A modulhálós tipográfiai tervezés megjelenése és szabályrendszerei
−    A modern stílusú kiadványtervezés, tipográfiai tervezés


a11. Benyó Eszter


11.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy magazin szerkesztésére „Grafika a digitális korban” címmel. Ön segítséget nyújt a magazin anyagának összeállításában, és részt vesz a cikkek megírásában. Foglalja össze, hogyan változott a tervezőgrafika a számítógép megjelenése óta! Mutassa be a kilencvenes évek legfontosabb irányzatait, kiemelkedő tervezőit! Ismertesse, milyen szakmai publikációk szerint tájékozódik, milyen kortárs tervezőket ismert


a12. Dobrovitz  Noemi


12.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy prospektus elkészítésére „Papírok, grafikai alapanyagok” címmel. Ön tanácsadóként részt vesz a papírok és a nyomtatási technológiák kiválasztásában, és ír egy rövid előszót a grafikai alapanyagok történetéről.  Foglalja össze röviden, hogy milyen alapanyagokat használtak íráshordozóként a papír megjelenése előtt! Ismertesse a papírgyártás technológiáját és a papír történetét! Mutassa be, hogy jelenleg milyen főbb papírtípusokat használunk nyomathordozóként!
Információtartalom vázlata
−    Íráshordozók a papír megjelenése előtt
−    A papír és a papírgyártás története
−    A papírgyártás technológiája
−    Nyomdai papírok, művészpapírok fajtái
−    Kreatív papírfelhasználási és nyomdai eljárások
−    A papírok szabványrendszerei, minőségi követelmények


a13. Borics Virág


13.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy interaktív oldal megszerkesztésére „Illusztrációs technikák” címmel. Ön segít a technikák, eszközök és stílusok összegyűjtésében, a képi anyag összeállításában. Foglalja össze, milyen felhasználási lehetőségei vannak az illusztrációknak, milyen médiumokban jelennek meg, és milyen technikákat alkalmaznak!  Soroljon fel és röviden jellemezzen ismert alkotókat és alkotásokat! Vázolja fel, hogy a kortárs grafikai tervezésben milyen médiumokban van létjogosultsága az autonóm képalkotásnak, és milyen tendenciák vannak!
Információtartalom vázlata
−    Vázlatok, vázlatkönyvek készítése és felhasználási lehetőségei, eszközök, technikák
−    Saját, autonóm rajzi stílus, egyedi technikák kialakítása
−    Kísérleti eljárások szerepe a kortárs illusztrációs tervezésben
−    Az alkalmazott illusztrációk technikai lehetőségei megjelenés, grafikai médium szerint
−    Az alkalmazott illusztrációk típusai megjelenés, grafikai médium szerint, alkotók
−    Az alkalmazott illusztrációk felhasználási lehetőségei megjelenés, grafikai médium szerint


a14. Cserny Katalin


14.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy könyv anyagának megszerkesztésére „Művészi képsokszorosítási technikák” címmel. Ön írja a könyv bevezető szövegét, és segítséget nyújt az anyag összeállításában. Foglalja össze, mikor és milyen grafikai médiumban használnak művészi sokszorosított grafikai munkákat!  Sorolja fel, és röviden jellemezze az eljárásokat és a felhasználási kritériumokat! Vázolja fel, hogy milyen követelményrendszerei vannak a kiállításra kerülő munkáknak!
Információtartalom vázlata
−    A művészi képsokszorosításnál alkalmazott gépek, előkészítés, próbanyomtatás
−    Az eredeti grafika meghatározása, felhasználási lehetőségek
−    Az eredeti reprodukció meghatározása, felhasználási lehetőségek
−    A művészi képsokszorosításnál alkalmazott gépek kezelése
−    A művészi képsokszorosításnál alkalmazott, felhasznált anyagok
−    Kiállítási szabályzók, keretek, installálás


a15. Ivanov Milos


15.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy interaktív CD elkészítésére „Nyomdai előkészítés” címmel. Ön részt vesz az anyag összeállításában, és segítséget nyújt a technológia-szemléltető ábrák előkészítésében. Foglalja össze, milyen számítógépes rendszer szükséges professzionális tervezőgrafikai munka végzéséhez! Röviden ismertesse a munka végzéséhez szükséges programokat és perifériákat! Vázolja fel, hogy mire kell figyelni különböző képeredetik digitalizálásakor!
Információtartalom vázlata
−    Hardverismereti alapok, a grafikai munkára alkalmas számítógépes rendszer felépítésének követelményei
−    Anyaggyűjtés, tájékozódás, kapcsolattartás, munkák leadása digitális eszközökkel
−    A tervezőgrafikai munkavégzéshez szükséges grafikai szoftverek, működési elvük
−    Digitális színkezelési szabványok
−    A képeredetik fajtái
−    A képeredetik digitális átméretezése, korrekciós műveletek

a 16. Nagy Kincső


16.    Ön részt vesz egy grafikai stúdió munkájában, akik felkérést kapnak egy dokumentumfilm leforgatására „Korszerű nyomdagépek és nyomtatási eljárások” címmel. Ön segítséget nyújt az anyag összeállításában, és grafikai szempontok szerint ír egy rövid szöveget a különböző eljárások hasznosíthatóságáról. Mutassa be a tervezőgrafikai munka során felhasználható nyomtatási eljárásokat, technológiai és tervezői szempontok szerint! Ismertesse a kreatív lehetőségeket! Mutassa be a digitális nyomtatási eljárásokat, és ismertesse ezek speciális lehetőségeit és korlátait!
Információtartalom vázlata
−    Az ofszetnyomtatás kialakulása és technológiája
−    Korszerű nyomdagépek típusai és technológiájuk
−    Előkészítés különböző nyomdai eljárásokhoz, próbanyomtatási lehetőségek
−    Nyomdai utómunkák, kreatív nyomtatási lehetőségek
−    Színbontás és előkészítés különböző nyomtatási és kreatív nyomdai eljárásokhoz
−    A digitális nyomdagépek és nyomtatók fajtái, technológiájuk
 

b01. Rozgonyi Krisztina


1.    Egy reklámstúdió munkatársaként át kell látnia, időnként kézben kell tartania a tervezés-kivitelezés minden lépését. Vezesse le ezt a folyamatot, és szemléltesse példákkal!
Információtartalom vázlata
–    A firkától a kész munka leadásáig
–    Aktuális trendek, kedvelt megjelenési felületek
–    A megrendelői igények felmérése
–    Az előkészítés különbségei a nyomda és a web esetében
–    A látványterv szabályai
–    A kész munkáról kapott visszajelzések elemzése

b02. Schmidt Zsike


2.    A cég, ahol dolgozik, megbízást kapott egy reprezentatív művészeti kiadvány elkészítésére és annak teljes promóciójára. A megrendelők szeretnék látni előre, hogy milyenek lesznek az egyes elemek. Jó minőségű látványterveket, maketteket várnak. Beszéljen arról, hogyan készülne fel erre a feladatra!

Információtartalom vázlata
–    A nyomtatott és az online termékek közötti különbségek
–    A tervezési folyamatok ismertetése
–    A „layout” meghatározása és a vele kapcsolatos szabályok
–    A makett és az eredeti különbsége
–    Prezentálási formák
–    Két- és háromdimenziós makettek, látványtervek készítésére alkalmas programok ismertetése, előnyeik - hátrányaik

b03. Laukó Anna


3.    Megrendelője, szakértelem hiányában azt kéri Öntől, hogy ugyanazt a már meglévő, igénytelen küllemű kiadványt jelenítse meg különböző felületeken. Magyarázza el neki, hogy a különböző felületek milyen eltérő szabályokat követelnek a grafikai tervezés és nyomdai előkészítés területén!Információtartalom vázlata
–    Kép és szöveg kapcsolata a nyomdászat elterjedése előtt
–    Kép és szöveg kapcsolata a nyomdászat elterjedése után
–    A különböző reklámhordozók tipográfiai szabályai
–    Az online és a nyomtatott termékek közötti különbségek
–    A szkennelési felbontás (DPI) és a nyomdai rácssűrűség (LPI) kapcsolata
–    A nyomtatott és online felületek várható alakulása

b04. Török Anita


4.    Önnek egy telefonos cég megbízásából különböző korok stílusában kell plakátsorozatot készítenie. Ahhoz, hogy a plakátokon korhű tipográfiát tudjon megjeleníteni, ismernie kell az írás történetét.
Információtartalom vázlata
–    Az írástörténet rövid áttekintése a nyomtatott betűig
–    A nyomtatott betű története napjainkig
–    A jogdíjas és az ingyenes betűk alkalmazhatósága
–    A betűtípusok stílusproblémák szerinti felhasználása
–    A különböző típusú font fájlok tulajdonságai
–    A betűk osztályozása

b05. Ipsics Zoltán


5.    Egy nagyszabású megbízás elnyerésének feltétele, hogy Ön lépést tudjon tartani a fejlődéssel, ismerje a különböző hardvereket és működésüket.
Információtartalom vázlata
–    A perifériák rendszerezése, működésük alapismerete
–    Az alaplapok, az alaplapi programok és beállításaik lehetőségei
–    A processzorfajták és működésük ismertetése
–    A memóriák, memóriafajták és működésük ismertetése
–    A mobil eszközök perifériái
–    A perifériák várható alakulása

b06. Szalai Maya


6.    Hogy a termék reklámja indirekt módon is el tudja érni a célját és tudjon hatni az emberekre, ismernie kell a tömegek és az egyén különböző reakcióit. Fejtse ki, hogy saját szakterületén milyen marketing és reklámismeretekre támaszkodik az eredményesség érdekében!
Információtartalom vázlata
–    A tervezési folyamatok ismertetése
–    A brand ismertetése
–    A termék reklámját segítő promóciós elemek ismertetése, azok funkciói
–    Színrendszerek
–    Az arculati kézikönyv
–    A csoportos munkát segítő alkalmazások ismertetése

b07. Szamosvölgyi Tamás


7.    Otthon Microsoft Windows-zal telepített számítógépe van, a munkahelyén Apple Mac, amely Mac OS X-et futtat. Hogy a munka hatékony legyen, ismernie kell mindkét operációs rendszert. Egy munkatársa venni akar egy számítógépet, és megkéri Önt, aki mindkét rendszerrel dolgozik, hogy soroljon fel érveket és ellenérveket az egyik, illetve a másik mellett, hogy dönteni tudjon.
Információtartalom vázlata
–    Mac OS X: programok
–    Mac OS X-es fontkezelés
–    Windows programok és kiterjesztések
–    Windows-os fontkezelés régen és ma
–    Nyílt forráskódú operációs rendszerek
–    Mobil operációs rendszerek

b08. Löczi Attila


8.    Az internet nagyon gyorsan nő, változik és alakul. Ismernie kell, mert mindenhol jelen van, az ember benne él, tőle függ, akár akarja, akár nem. Mutassa be a történetét, felépítését, jövőbeli alakulásának lehetséges irányait!
Információtartalom vázlata
–    Internet története napjainkig
–    A TCP/IP ismertetése
–    Az ipv4, és az ipv6 ismertetése
–    Webböngészők
–    Aktuális trendek a hálózati kommunikációban
–    ”Cloud computing”

b09. Pollák András


9.    Ügynökségen keresztül több cégnek tervez, ahol a kijelölt kapcsolattartó személlyel kell kommunikálnia. Ahhoz, hogy megkönnyítse az együttműködést, magyarázza el, hogy egyes kivitelezési műveletek végrehajtásához miért kell több idő, mint másokéhoz.
Információtartalom vázlata
–    Fontkezelés, fontszerkesztő programok ismertetése
–    Fájlkezelés, tömörítések, FTP
–    Programtelepítés, programfájlok
–    A vektorgrafikus rajz-, a raszteres képfeldolgozó és a kiadványszerkesztő (Layout Design) alkalmazások feladatai, rövid ismertetése
–    Az irodai és a kiadványszerkesztő (DTP) programok közötti különbségek
–    A „DTP” fogalma

b10. Lizicska Renáta


10.    Egy közös munka során az egyik kollégája pixeles programban kezdett el tervezni egy logót. Magyarázza el neki, hogy ez miért nem szerencsés választás!
Információtartalom vázlata
–    A vektor matematikai ismertetése
–    A formátumok, a vektoros fájlok, a pixeles fájlok és a metafájlok import-exportja
–    A vektorgrafika előnyei és hátrányai
–    A raszteres képek kezelése vektoros programokban
–    Színkezelés a vektoros programokban
–    Átjárhatóság a programok között (vektoros webfejlesztő, vektoros képszerkesztő, vektoros kiadványszerkesztő)

b11. Csákics Bence


11.    Egy többoldalas kiadványhoz kell előkészítenie a DVD-n kapott képeket. Észreveszi, hogy a képek fele alkalmatlan a nyomdai kivitelezésre. Hívja fel a megrendelőt, és magyarázza el neki a pixeles képek, a pixeles programok és a színrendszerek legfontosabb tudnivalóit!
Információtartalom vázlata
–    A pixel
–    DPI/LPI összefüggések
–    Automatizált beállítások
–    Színkezelés a pixeles programokban
–    Vektorok kezelése a pixeles programokban
–    3D és videó a pixeles programokban

b12. Borics Virág


12.    Egy magazin szerkesztésében vesz részt. Elkészítéséhez használnia kell vektoros programot a logók miatt, pixeles programot a képek miatt, és kiadványszerkesztő programot az egész megszerkesztése miatt. Milyen file-okat használ, és miért?
Információtartalom vázlata
–    Programfájlok és tulajdonságaik
–    Nem programfüggő raszteres képfájlok és tulajdonságaik
–    Nem programfüggő vektoros fájlok és tulajdonságaik
–    Vektoros, videó- és 3D-fájlok szerkesztése pixeles programokban
–    A PSD fájlok használata kiadványszerkesztő és vektoros programokban
–    A PDF formátum és tulajdonságai

b13. Micsei Nikolett


13.    Európában metrikus rendszerben számolunk, a betűméretek pontban vannak megadva, készítendő kiadványa paramétereit inch-ben kapja meg, a lapméreteknek betűjelük van. A képei felbontása dpi-ben van megadva, a nyomda megadott lpi beállításokkal kéri a leadott anyagot. Tisztázza és magyarázza el ennek a sokféleségnek a miértjét!
Információtartalom vázlata
–    A Pica- és a Didot-pont mint tipográfiai mértékegységek
–    Inch, arasz, láb, mérföld, yard
–    Papírméretek (A, B, C) és képernyőfelbontás-szabványok
–    Felbontáskövetelmények különböző megjelenéseknél
–    A méret és a felbontás összefüggése
–    A méretezés és a DPI/LPI összefüggése

b14. Imre Tamás


14.    Több száz oldalas kiadványt kell készítenie az egyik új alkalmazottnak a cégnél, ahol dolgozik. Magyarázza el az új alkalmazottnak, hogy milyen elemek könnyítik meg a munkáját, és csökkentik le az elkészítési időt a töredékére!
Információtartalom vázlata
–    „Book” használata
–    A „Mesteroldal” használata
–    Képkezelés a kiadványszerkesztő pr nogramokban
–    „Opentype” opciók használata
–    Dinamikus elemek a kiadványszerkesztő programokban (index, tartalomjegyzék, egyebek)
–    Stílusok alkalmazása (character, paragraph, object, cell, table)

b15. Simon Erika


15.    A hirdető elküldte Önnek e-mail-ben a hirdetése tervét szövegszerkesztő programban összeállítva. Ön elkészíti nyomdába adható formában, de a megrendelő nem fogadja el, mert nem azokat a rikító RGB színeket használta, amiket ő. Magyarázzon neki a színekről és azok különböző programokban való megjelenéséről!
Információtartalom vázlata
–    A látás fiziológiája
–    A fény fizikája
–    A színrendszerek ismertetése: RGB, CMYK, Pantone
–    Kontrasztfajták a színelméletben
–    Kuler, Color Guide, Swatches, Color Palette
–    CMS, színprofilok


b16. Jenöfi Dániel


16.    Egy nagy kiadó szerkesztőségénél dolgozik. Az egyik kiadvány megjelenik nyomtatva és online. Különféle minőségű és eredetű képanyagot kell digitalizálnia. Mutassa be az eljárásokat és a digitalizálási módokat!
Információtartalom vázlata
–    A képeredetik fajtái
–    A digitalizálás fajtái
–    A szkennelés és beállítási lehetőségei
–    A szkenner működése
–    A digitalizált tartalom felhasználási területei
–    A digitalizálás utáni kimeneti fájlok

b17. Hartauer Gábor


17.    A cég egyik új dolgozója, aki egy falinaptár képein dolgozik, megkéri Önt, hogy adjon neki tanácsot, hogyan fogjon hozzá, mire kell figyelnie a munka során. Magyarázzon neki a képfeldolgozó, képjavító eljárásokról és a beállításokról!Információtartalom vázlata
–    A DPI/LPI összefüggése, a  kimeneti (nyomtatási) méret és a felbontás összefüggése
–    A képszerkesztő programok
–    Retusálási technikák
–    „Actions”
–    RAW
–    Korrekciós trükkök

b18. Vécsei Krisztina


18.    Egy nagy cégnél dolgozik, ahol a főnöke megkéri, hogy a sok hibás nyomat miatt készítsen egy kis kiadványt belső használatra a nyomtatófajtákról, a nyomtatási beállításokról és egyéb, ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdésekről. Mutassa be a kiadvány tartalmát!
Információtartalom vázlata
–    A tintasugaras nyomtatás elve
–    A lézernyomtatás elve
–    Nyomtatás fájlba
–    Nyomtatási beállítások, papírfajták
–    Színkezelés
–    Hibalehetőségek

b19. Dobay Viki


19.    A megrendelője többféle megjelenési formát szeretne. Online felületen való megjelenéshez, nyomtatható formában, nyomdai minőségben prezentáláshoz, illetve digitális számlázáshoz kéri Öntől az elkészített munkát. Szeretné, ha lenne benne interaktív felület, videó és linkek. Ön mindezekre egy file-t javasol neki. Mutassa be a pdf tulajdonságait, és győzze meg annak előnyeiről!
Információtartalom vázlata
–    Pixelek és vektorok kezelése
–    A PDF szöveg-, kép-, és színkezelése
–    PDF szabványok, ellenőrzési műveletek
–    A dokumentumhoz csatolható Acrobat-elemek, digitális aláírás
–    Minőségi beállítások, tömörítés
–    A PDF-et olvasó és a PDF-et létrehozó programok előnyei és hátrányai

b20. Schmidt Zsike

20.    Megrendelőjének egy prezentációt kell készítenie, hogy azzal különböző helyszíneken tudja bemutatni termékét. A későbbi félreértések és plusz munkák elkerülése érdekében vázolja fel neki a lehetőségeket! Mutassa be azok tulajdonságait!
Információtartalom vázlata
–    Képmegjelenítő programok ismertetése
–    Exe, app ismertetése
–    Lejátszófüggő file-ok ismertetése (pps, swf)
–    PDF ismertetése
–    Egyéb prezentálásra alkalmas felületek ismertetése
–    Milyen elterjedt felbontások vannak használatban a projektoroknál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása